Idézet A.V. Fric:"A kígyósziget" c. könyvéből. (1968. Tartan Könyvkiadó, Magyar Üzem, Bratislava (eredeti kiadás: 1959) A.V. Fric neves cseh író és utazó volt. Két ízben járt Dél-Amerikában. Utazásainak néprajzi gyűjtéseiből jelentős értékű tárgyak kerültek Prága, Leningrád, Berlin, és New York múzeumaiba. "A dél-brazíliai tengerpart egyik halászfalujában még ma is emlékeznek a határozott fellépésű utazóra, az indiánok kultúrkincseinek fáradhatatlan kuatójára! (1968)"

"-Gondoltam, picit túlbecsülted az erődet Inocencio. Hárman egy ellen mégiscsak túlerő! Éppen annak köszönhetem az életemet, hogy túlerőben voltak, uram! Ha csak vele kerültem volna szembe, halálra vert volna, de amásik kettő megakadájozta, és az útjában volt, tulajdonképpen ő maga készítette ki a cimoráit. Ha véletlenül nem kábítja el egy ökölcsapásom, bizonyára rosszabbul jártam volna. Ő ugyanis capoeiro volt, és ezt eltitkolta. A járásán sem látszott meg.

A capoeira a brazilok nemzeti sportja olyan, mint a japánok dzsiu-dszicuja. Főként a tengerészek, a néger félvérek, és az indiánok voltak a mesterei. Amikor először jártam Brazíliában, jelen voltam egy sportmérkőzésen, ahol a capoeiro egymás után tizenkét győzelmet aratott különböző népek leghíresebb bajnokai fölött. Az angol ökölvívó bajnokot éppen úgy legyőzte, mint a japánt, a portugál bastonedort (botharcos), a kard-és törvívőkat, de még a lovas katonát is. Én magam is szerencsét próbáltam, és annak ellenére, hogy nagyon ügyesnek tartottam magam a kard- és törvívásban, azt sem tudtam, hogyan, egyszeriben a földön voltam.

Portugál "jogo do Pao", vagy más néven bastoneoador csoport. (1910 körül)

A capoeiro borotvával harcol és a végtagjaival. Sportmékőzésen borotva helyett, festékbe mártott ecsetet kap, s ezzel jelöli meg ellenfelén a találatokat. Egész nyugodtan szembeszál az ökölvívó öklével, a bastoneoador botjával, a vívó kardjával, de még a lovas katona pallosával és lova megvasalt patáival. Egy menetben megengedték neki, hogy a bastonedor ellen borotvát használjon, ha megígéri, hogy nem sebesíti meg. Leírhatatlan gyorsasággal vagdosta le ellenfele kabátjának gombjait, és a mérkőzést azzal fejezte be, hogy a nadrágja gombjait is levágta anélkül, hogy ellenfele a botjával egyetlenegyszer is eltalálta volna őt. Különben a capoeiro rendszerint hozzá sem ér ellenfeléhez. A szeme irányában végrehajtott nagyon gyors kéz- vagy lábmozdulatal annyira megriasztja, hogy oda esik le ahová a capoeiro akarja. Ha igazi küzdelemről van szó, rendszerint valami kemény tárgyra.

.................. A brazíl politikai pártok capoeira bandákat béreltek fel saját céljaikra. Ezek a célok kezdetben még csak ártatlan tréfák voltak: amikor választások alkalmávalaz ellenpárt zenekarával kivonult az utcára, elibük küldték a capoeirokat, hogy borotvával vágják át a dob bőrét, és rontsák az ellenfél örömét. Az ellenfél nevetségessé tétele egy olyan országban, ahol forróvérűek a polgárok, és az emebereknek annyira fejlett a humorérzékük, választási győzelmet jelent. Csakhogy a másik párt minjárt két csapat capoeirot bérelt fel, egyiket saját dobjai védelmére, egy másikat pedig az ellenfél dobjainak fehasítására. Az ilyen politikai megnyílvánulások aztán éppúgy szórakotatták a közönséget, mint a bika- vagy kakasviadlok. Az emberek fogadást kötöttek, melyik pártnak sikerül a másik párt dobjainak használhatatlanná tétele.

Az ilyen, egyre szenvedélyesebbé váló választási események során aztán a capoeirók már nemcsak a dobok bőrét vágták el, hanem egymás nyakát is. Gyakran előfordult, hogy a tolongásban a gyanútlan járókelő kapott néhány vágást. Mindkét párt a rendőrséget hívta, de idővel a capoeirok függetlenítették magukat munkaadóiktól, és gyengének bizonyult ellenük még az annyira híres brazíl lovasrendőrség is. Szinte sportá vált az, hogy a capoeiro a lovas katona lova alá ugrott, és borotvájával elvágta a nyeregtartó szíjat, mire a lovas a tömeg kacagása közepette a földre pottyant. De a csendőrök között is akadt ügyes férfi akinek pallosa időnként elérte a kissé óvatlan capoeirot, ezért később nem a nyeregtartó szíjat vágták el, hanem a ló hasát hasították fel.

Megbíztható forrásból tudom, hogy négy részeg capoeiro milyen felfordulást okozott a marseilles-i kikötőben. A rendőrség nem boldogult velük, ezért egy század szuronyos katonát vezényletek ki ellenük. A capoeirók egészen a kikötőig kergették a katonákat, a vízbe dobálták őket, majd visszaúsztak és elrejtőztek a hajójukon. Ez a hír költöttnek tűnik, de aki már látott capoeirókat mérkőzés közben az elhiszi.

A capoeirók már olyan veszélyesekké váltak, hogy hajtóvadászatot tartottak ellenük. Ahol megjelentek, ott kíméletlenül lelövöldözték őket. Mivel nagyon egyszerűen felismerhetőek könnyen, hintázó lépteikről, veszélyessé vált ennek a sportnak az űzése, és néhány év alatt teljesen kiírtották a capoeirokat.

Megjegyzés: Temészetesen nem írthatták ki teljesen a capoeirát, de jól visszaadja az írás, hogy mennyire veszélyes volt a capoeirát gyakorolni.